|
Az elhagyott madárról…
Nemrég néztem meg az Fábián Gábor (Ösvényfilm produkció) Az elhagyott madár című filmjétt-akinek ezúton is köszönet e filmért,s a feljavított Az Ösvény filmért is-, erről írnék pár mondatot, saját gondolatokat, amik a film nézése közben eszembe jutottak (…nyílván mindenkinek üzenhet majd mást is a film…)
Ebben az alkotásban 18 perces kisfilmről van szó, s valami különös dologra hívja fel szerintem a figyelmünket, amit ha éljük hétköznapi életünket, talán észre sem veszünk még magunk sem, mert egy folyamatról van szó. Eszembe jut Wass Albert Szent a falu című 1930-ban írt verse, az a nyugalom, amit a faluról ír…vajon ma képes lenne e egy ilyen verset írni, vagy egészen mást írna helyette. Talán azt, hogy ma már nem lehet vonalakat húzni falvak és városok között, pörgős és nyugodt élet között, mert a 21ik századra a „romlás” folyamata egyformán megjelenik mindenhol, s talán amikor észrevesszük, ha észrevesszük egyáltalán, akkor már lehet, hogy késő lesz.
A filmben is megjelenik ez a nyugodtság, a völgyben a templom, ahonnan békét ont a harang és az erdei madarak hangjának egyvelege, ám valójában egy letűnt kor emléke csupán, mert talán a jelenben nem is foglalkozunk ezzel sem. Nem éljük át jelentőségét. Helyette éljük a mókuskerék-életünket, mint a film főhőse, aki végzi a munkáját, igaz, már maga sem biztosan tudja, hogy mit, csak megszokásból. Rendet rak, kiszórja a deszkákat, valahonnan egy romos régi épületből, ami a régmúltban szépen és békésen állhatott, talán otthont is jelentett, ám arra is a romlás várt, de így is munkát és munkahelyet adott évekig. Nem is az a fontos, hogy pontosan mit is csinál és hol a főhős, hanem az ebben rejlő megszokás árnyoldalai, ami mindenkinél jelen lehet valamilyen mértékben.
Csak csinálja-csinálja a feladatát, amiről azt hiszi, hogy az, s már az sem zavarja, hogy a főnökét éppen 3 hete nem látta, sőt az sem, hogy az elmúlt hónapban nem kapott fizetést, mert volt már ilyen, s vele akkor ezt megcsinálhatják. Vagy talán velünk is, ha hozzászokunk, nem? Hiszen megszokás lesz belőle, s akkor képesek vagyunk fel sem venni ilyeneket. Nincs nagy jelentősége onnan már.
A munkához hozza a maga kis elemózsiáját, amit szépen elfogyaszt, majd leöblít egy kis pálinkával, s hogy a világ hogy változik körülötte, azt nem veszi észre, hiszen vele együtt változik ő is. S talán –hacsak apróságokban is- mi is találhatunk párhuzamot ebben magunkban .Bele fészkeli magát láthatatlanul a főhős életébe, s akár a mi életünkbe a nem biztos, hogy előnyös változás.
Ugyan a vas megyeies ízes beszéd az jelen van még –ami egy kis mosolyt is csalhat az arcunkra, s épp ezért is érdemes meghallgatni többször is mindenkinek ezt a filmben- de a gyermekek neve már idegen: Bendzsi és Dzsesszika. Hol vannak már a Csengék és Árpádok, az Évák és Csabák? A mobiltelefon – ami kinyitható! - is ontja a „Zakatol a szívem, zakatol a test” című műanyag, nem túl sokat mondó slágert, ami szintén elfelejteti vele, velük, vagy akár velünk a gondolkodást, hogy felészleljünk magunk körül. (Na ezzel most nem e nagyon „tartalmas zenemű” alkotóit akarom megsérteni..) A családi szórakozás is abból áll sok helyen, hogy külföldi műsorokon nevetnek. Ez önmagában nem baj persze, ha nem szorulnának hátra egyéb tartalmasabb dolgok, s a hagyományok nem merülnének feledésbe…
S a megszokás nagyúr! De meddig? A válasz egyszerű: Ameddig a talajt is el nem veszítjük a lábunk alól! Mert ha nem ápoljuk a gyökereinket, ha nem megyünk vissza lélekben hozzájuk ( ..ahogy már Az Ösvény című filmben is megfogalmazódott ez) , akkor gyökértelenné válhatunk, s bármikor elfújhat minket a szél. S akkor már késő lesz.
A film főhőse is így járt, ugyanis megjelent a romlásnak induló ház, a munkahely, a megszokott környezet új tulajdonosa, egy kínai úriember, akinek a nyakkendős magyar földet-ingatlant külföldi kézre játszó menedzsere közölte a főhőssel, hogy hordja el magát, mert már egy hónapja magántulajdonba került területen végez munkát fizetetlenül. S senkit nem érdekel, hogy ki az a Gyuri bácsi, akit a főhős a biztos kenyéradójának tekintett akkor is, ha hetekig nem látta, vagy ha épp fizetést sem kapott.
Összefoglalva azt kellett megélnie, hogy a SAJÁT FÖLDJÉN IDEGENNÉ VÁLT. S mind ezt észre sem vette, csak akkor, mikor szembe mondták vele, s amikor már késő volt. S akit ő idegennek gondolt, az talált otthont.
Mi lesz akkor, ha velünk történik meg mindez? Mint a főhős, mi is így járhatunk nagyon könnyen, ha észrevétlenül sodródunk a változással! S a madár, amely a kalitkában figyeli az eseményeket, ő is elkerül régi helyéről.
Elhagyva élt ő a házban is egy ablakba téve, nem nagyon foglalkoztak vele, de talán nem is vágyott szabadulásra, mert megszokta a maga helyét. A madár megszokja a kalitkát, a rabságot is. Persze mindaddig, míg a kalitka alól is mozdul a talaj, s neki is mennie kell.
De mi van akkor, ha nem is a madár van bezárva és kalitkában, hanem mi?
A saját kalitkánkat ha későn vesszük észre, mi leszünk magunk az elhagyott madarak, akiket már minden és mindenki elhagyott!
A film amúgy gyönyörű felvételeket tartalmaz, szép tájon játszódik a történet, s a film zenéjét pedig Keresztes Nagy Árpád játssza. Ajánlom mindenkinek, akinek van szabad 18 perce! Elgondolkodtató, úgyhogy érdemes megnézni!
|
